Ha vizet nagy nyomáson bontunk, ahhoz több energia kell, mint kis nyomáson, mert úgynevezett "túlfeszültség" keletkezik. A jelenség ismert. Hogy kvantitatíve hogyan alakul a szükséges többlet-energia, és a nagynyomású gáz térfogati p * V energiája, az jó kérdés. Könnyen lehet, hogy azonosak. Csak méréssel lehet eldönteni.
Vízbontáshoz kapcsolódik:
Ha termokémiai vízbontásnál teljesül az energiamegmaradás, vagyis E termikus energiabevitel kell a bontáshoz (ami hõszivattyûval E / carnot tengelyteljesítmény), akkor ez másodfajú pm lehet: ugyanis üzemanyagcellában E * carnot -nál több energia kinyerhetõ.
A hidrogén/oxigén is meleg lesz, az így bevitt energia gázturbinával kombinált ciklussal a szükséges hatásfokkal visszanyerhetõ (E termikus => E*carnot tengely). Valójában a molekulaszám növekedése miatt carnot-nál akár jobb hatásfokkal is (a carnot csak nagyon speciális esetre érvényes, pl. ideális gáz, nincs fázisváltozás, nincs kémiai reakció, stb...)
Esetleg ellenáramú hõcserélõvel (E => E termikus).
A legjobb termokémiai eljárásokat meg kell majd vizsgálni egyébként is (a napkollektornál is hasznos, nem csak az LFTR-nél)
Üzemanyagcella: Carnot feletti hatásfokú "égetés" => tengelyteljesítmény
Egyenárammal légköri nyomáson a vízbontás veszteséges (semmiképpen nem "maxwell démon", és nem az elégetésével - üzemanyagcellában vagy gázturbinában - nem kaphatunk még annyi energiát sem, mint ami a vízbontáshoz kellett).
Viszont nem volna bölcs dolog kapásból kizárni (nekünk nem kell mérni, mert mi "eleve tudjuk" jelige), hogy a rádiófrekis vízbontás energiamérlege esetleg pozitív
-
Engine Runs on Sea Water
-
nyilván nem 159Hz, ahogy Horváth Dávid értette valahol. Talán 159 MHz ? Ha láttok erre vonatkozó adatot, vagy antenna-dipól méret becsülhetõ valamelyik videón, akkor azt írjátok ide !
-
valami szélessávú antennával végig tudnánk sweepelni esetleg ? Pacsa ! Pushi-ék rutinból csináltak 10..100W körüli adókat 100 MHz környékén (20..900 MHz ma már a PLL-ek korában nem olyan nagy wasistdas... a 2450 MHz-el viszont elég sok a tapasztalat a mikrók miatt, kétlem, hogy ott lenne mit keresni).
A magasabb homersekletu (gyorsabban mozgó) vizmolekula a doppler eltolódás miatt mást lát, mint az alacsonyabb.
Javasolt kísérlet: 300C-s (a gyakorlatban kipufogóval ellenáramú hõcserélõvel) túlhevített vízgõzzel doppler effektussal próbáljuk kihalászni azokat a gázmolekulákat, amik a leggyorsabbak (azok bomlanak, anélkül, hogy az egészet 2000C-re kellene hevíteni)
- míg folyékony vízben elég sok lehetõség adódik a rekombinációra, a gázban sokkal kevésbé
- lehet, hogy a HHO megoldások egy része ezen alapszik
- továbbra is kérdés, hogy milyen frekvenciával táplált, és milyen geometriájú "kondenzátorba" vezessük be a forró gõzt
- ha jó mennyiséget vezetünk be, akkor utána el tudjuk égetni. Ha a doppler halászat sikeres, akkor nem kizárt, hogy több hasznos energiát kapunk (nem a semmibõl, hanem a gáz lehûlése révén), mint amit rádióhullám formában betettünk. Drága üzemanyagcellával nem kell 3..5x annyi, csak 1.2x annyi.
A doppler effektust, "doppler broadening" formában a nukleáris láncreakciónál is használjuk, lásd AtomMagHasadás?, igaz, ott szabályzásra.
- bontsunk vizet (mondjuk) 100bar nyomáson egyenárammal
- pl. egy kb. 1000m mély édesvizi tó alján
- persze a felszínen is kialakítható ez a nyomás zárt tartályban, vagy kellõen nagy mennyiségû gázfejlesztéssel, kis turbinával
- ehhez természetesen elektromos energiára van szükség, ami (állítólag) annyi, mint amennyi hõt a H2 elégése O2-ben ad. Ezt természetesen meg kell mérni. A hõmérséklet közismerten befolyásolja (nagyobb T mellett kisebb E kell a bontáshoz), nem lepne meg, ha a nyomás is befolyásolná. Nem tudjuk íróasztal mellett eldönteni (dönteni tudunk, csak a természet nem biztos, hogy úgy viselkedik, mint ahogy döntünk)
- a keletkezett H2 és O2 gázokat (melyek nyomása 100bar, térfogata óriási a folyadékhoz képest, kb. 100-szoros) expandáltassuk le, mellyel mechanikai munkát nyerünk a p * V
- Aztán a "felszínen", kis nyomáson égessük el a gázt, és GázTurbina -t hajtsunk vele
- persze kézenfekvõ még nagy vagy közepes nyomáson elégetni, a lényeg, hogy expanzió után kis nyomású gázként jusson a felszínre (ugyanis ha folyadékká alakul, akkor megtölti a csövet, és megáll a folyamat).
Mérési javaslat
- Kell egy 80-100 bar-os lezárt csõ
- biztonsági szeleppel ! (vagy hasadótárcsával)
- benne vizet kell bontani egyenárammal P=U * I (E=P*t)
- a gáz térfogati energiájának mérése: p * V
- V/t áramot mérni nehezebb, de statikus térfogatot nem nehéz
- nyomás mérése nem kifejezetten nehéz (bár
Ha összehasonlítjuk a bontásra használt U*I*t értéket, és
- a keletkezett nyomás p*V energiáját,
- plusz a keletkezett H2 (számított) égéshõjét
akkor meg tudjuk mondani, hogy van-e értelme a dolognak. Ne lepõdjünk meg az eredményen nagyon.
Vízbontási tapasztalatok
Sárgaréz lemezekkel történő vízbontás esetén nagy a rézkiválás. Következő kisérletek rozsdamentes csövekkel zajlanak.
Impulzus sorozatokkal való vízbontás alacsony, 150Hz környékén még nem eredményezett sikereket.
- A felületek növelésével kísérletezek továbbiakban.(H.D.)
- miért nem a felületek csökkentésével ? érdemes elolvasni Egely György: Vízautó, antigravitáció könyvét. Használható receptet nem ad, de sok érdekes gondolat van benne, amin feltétlenül el kell gondolkodni. Pl. egy tû hegyén E=1.5 MV/m térerõsség mellett nagyságrendileg tízmilliószor/ezerszer (elektron / ion) részecskegyorsítás jön létre mint egy fekete lyuk eseményhorizontja környékén. A rezonációs plazmarezgések esetén 10e+11 V/m nagyságrendet is el lehet érni (semmi mással nem tudunk ilyen nagyot). Elég sok változó van (elektródaanyag, elrendezés, felület, nyomás, frekvencia, jelalak - felharmónikusok is számítanak), és az egész nagyon kevéssé feltérképezett terület, pedig lenne mit keresni. Érdekesség: 4000V környékén D-T fúziót lehet létrehozni (lásd TermoNuklearisFuzio ), ami ~17MeV energiát ad (jóval kevesebbet, mint az U-233 hasadása ~200MeV, de azért nem kevés).
- Butaság lenne mérés nélkül feltételezni, hogy erõs tértorzítás esetén (amit a nagy gyorsulás okoz a gravitációhoz hasonlóan az "általános relativitáselmélet" szerint) is igaz az a szimmetria két különbözõen gyorsuló részecske kölcsönhatásakor, ami más néven az energiamegmaradás elve (helytelenül: "törvénye"), ami egyébként a nem-relativisztikus makrovilágban tett sokszoros tapasztalati megfigyelésen alapszik
